(Cuki, űrös-cicás kép a komoly témához.)
Végre elhoztam a blogra is egy régebbi írós anyagomat, ahonnan gyorsan és egyszerűen elérhető�Ma egy kicsit más típusú, komolyabb poszttal készültem az Alattunk a Föld aluszik c. regényem kapcsán 
“Hogyan nyújtsunk támaszt annak, aki szörnyű traumát élt át?”
A témát először is az alábbi részlettel vezetném fel, az 5. fejezetből:
A részletben mélyebb kontextus nélkül is látjuk, hogy az egyik szereplő, félig-meddig akaratán kívül, de megosztja a traumáját valaki mással.
A szituációt az életből merítettem. Velem is történt már többször olyan (tehát nem egy, pedig már az is pont eggyel több lenne a kelleténél), hogy mások - váratlanul vagy kevésbé váratlanul - megosztották velem a traumájukat, és sosem tudtam jól lereagálni a dolgot. Olyan is volt, hogy a traumatizált ismerősöm panaszkodott arról, hogy valaki más mennyire nem tudott mit kezdeni azzal, hogy megosztotta vele a traumáját. Ezek alapján számomra az körvonalazódik, hogy nem egy elszigetelt jelenségről lehet szó, hanem valamilyen rendszerszintű problémáról.
A szövegbeli szituációban a másik karakter sem lesz abban a helyzetben, hogy jól kezelje a dolgot, ezt a hiányosságot viszont a jelenlegi poszttal orvosolni szeretném, mert szerzőként fontosnak tartottam nemcsak magát a problémát megjeleníteni, de megpróbálni kicsit a mélyére is ásni.
A fentieken túl, ha eggyel hátrébb lépek az egésztől és kizárólag írástechnikai, történetmesélési szempontból nézem, maga a szituáció rengeteg lehetőséget tartogat magában, ezért is jó, ha tudatosan és jól tanulhatnám meg kezelni - nemcsak emberként, de íróként is. Egy olyan jelenetnek, ahol egy szereplő megnyílik egy másiknak, megosztja vele a traumáját, magas érzelmi töltete lesz, bensőséges, intim hangulattal. Bonding jelenetekhez tökéletes, sőt, remekül lehet vele karaktert építeni (hogyan reagálnak az egyes szereplők a helyzetre? a másik szereplő reakciója hatékonyan segíti az áldozatot vagy nem? hogy oldják meg az ebből fakadó konfliktust?), és világot építeni is (hogyan kezelte a traumát átélt szereplőt a környezete, a családja, kapott-e segítséget az erre létrehozott állami szervektől, rendőrségtől?).
Az én fenti jelenetem például pont nem ilyen, hanem inkább kínos hangulatú. A szereplők távolságát, kapcsolódásra képtelenségét próbáltam vele közvetíteni, ami azt hiszem, sikerült.
A fentiek után fogadjátok a self.com e témában íródott cikkének fordítását, ami valós szituációban is alkalmazható paneleket, megoldásokat is ajánl. (Az eredeti cikket alább linkelem, ha a fordítással kapcsolatban bármilyen észrevételed, javaslatod van, kérlek jelezd.)
“Hogyan nyújtsunk támaszt annak, aki szörnyű traumát élt át?
A támogatásod a világot jelentheti.
írta: Carolyn L. Todd
A közelmúlt számos halálesettel járó tragédiái rámutattak, hogy traumatikus események még évek múltával is követelhetnek életeket. Három, korábbi iskolai lövöldözésekben érintett személy - egy, a 2012 decemberében történt Sandy Hook Általános Iskolai lövöldözésben elhunyt lány apja, és a 2018 februári Marjory Stoneman Douglas Középiskola lövöldözés két túlélője - követett el öngyilkosságot.
A felfoghatatlan veszteségek nyomán még sosem nem volt ennyire egyértelmű, hogy a trauma éveken át képes kínozni a túlélőket. Ha egy szeretted traumatikus eseményt élt át, akár köztudottan (például természeti katasztrófát vagy terroristatámadást), akár nem (például szexuális zaklatást), valószínűleg nem vagy biztos benne, hogyan is tudsz mellette lenni a gyógyulás útján. Míg a túlélők traumára adott reakciója rendkívül változatos lehet, az embertársaik támogatása a gyógyulásuk egyik központi eleme, a Szerhasználati Visszaélések és Mentális Egészségügyi Szolgáltatások Intézete (SVMESI) szerint.
Az alábbiakban traumaterapeuták és túlélők mondják el, hogyan segíthetsz a szörnyűségeket átélt barátodnak vagy családtagodnak. Az, hogy a túlélőnek pontosan mire van szüksége, függ a köztetek levő kapcsolattól, illetve ez a gyógyulás folyamata során is változhat, mindazonáltal az alábbi javaslatok jó kiindulópontot nyújtanak.
1. Ismerd el a traumát
“Ismerd el, hogy borzalmas, ami velük történt” - mondja Daniel A. Nelson, M.D., az Országos Iskolakrízis és Gyászkezelő Központ bizottsági tagja és a Cincinnati Gyermekkórház Gyermekpszichiátriai Osztályának orvosigazgatója.
A fentiek sokat segítettek az 53 éves Manya C-nek, aki a 2013-as Boston Maratonon az első két bombarobbanás helyszínétől pár méterre, az utca túloldalán levő lelátón ült. Nagyra értékelte, amikor másoktól is hallotta annak a megerősítését, hogy milyen borzasztó eset is volt ezt. “Már csak a tudattól, hogy megértik ezt… úgy éreztem, én érzéseim is igazolást kaptak” - meséli Manya, aki maga is rendszeresen felszólal a traumák által okozott pszichológiai hatásoktól szenvedők mellett.
2. Hallgass és figyelj
“Természetes késztetés lehet, hogy meg akarod törni a csendet, amikor szeretnél segíteni, de nem tudod, hogyan” - mondja Dr. Nelson, aki többek között az 1995-ös Oklahoma City-i robbantás, a szeptember 11-i terrortámadások, és a Marjory Stoneman Douglas Középiskolai lövöldözés túlélőivel is dolgozott. “Ez leginkább azt a benyomást kelti, hogy meg akarod oldani a helyzetet” - mondja Dr. Nelson.
Csakhogy nem fogod tudni megoldani senki traumáját, különösen nem azzal, hogy folyamatosan beszélsz. Ilyenkor jobb csak jelen lenni, és hagyni, hogy a másik feldolgozhassa az érzéseit. “Elég, ha az ember csak meghallgatja a másikat: úgy nehéz elszúrni” - mondja Dr. Nelson.
Manya emlékszik, hogy egy barátjával vacsoráztak egy étkezdében néhány héttel a robbantások után, amikor is egyik pillanatról a másikra zokogásban tört ki. Manya barátja megőrizte a nyugalmát és vele maradt mindaddig, amíg le nem csillapodott, és csak akkor kérdezte meg, mi történt. “Nem mondta, hogy ne sírjak, nem osztogatott tanácsokat. Csak meghallgatott és ott volt.”
3. Ismerd el, hogy nem értheted meg őket
“A túlélők gyakran azért vonakodnak megnyílni, mert attól félnek a szerettüknek nincs meg az érzelmi kapacitása, hogy megértse, ami velük történt” - mondja Marshall Woods, aki a Közép-Keleten gyakorló katonákkal és azok családjával, valamint a Vöröskereszt révén természeti katasztrófák túlélőivel dolgozik. “Hacsak nem mentél keresztül valamilyen nagyon hasonló traumán, nem fogod megérteni. És ez rendben is van. Hiszen csak az számít, hogy te mindezek ellenére is mellette leszel.”
Manyának is nagy segítség volt, amikor egy barátja ezt kifejezte felé. “Hatalmas dolog volt számomra, amikor őszintén azt mondta, “nem tudom, hogy segíthetnék neked, de itt vagyok”. Én magam sem tudtam, mire lenne szükségem, de tudtam, hogy ott van és meghallgat, amiből végül egy remek beszélgetés alakult ki.”
4. Fogadd el, ha nem akarnak beszélni róla
Egyáltalán nem szokatlan, hogy a túlélők nem szívesen beszélnek az érzéseikről, még a legközelebbi hozzátartozóiknak sem. Megterhelő lehet ugyanis ezeket egy olyan személlyel megvitatni, aki nem érti. “Vannak dolgok, amiket pl. egy túlélőnek nem kell mondanom, mert pontosan tudják, miről van szó; míg ezeket egy barátnak magyaráznom kéne” - meséli Manya.
“Teljesen rendben van, hogy kérdéseket teszünk fel (sőt, erre bátorítunk mindenkit), ha egy szerettünknek van kedve beszélni; tisztelni kell azonban azt is, ha nincs” - mondja Dr. Nelson. A védőháló részeként fontos, hogy légy mellettük, attól függetlenül, hogy mit szeretnének vagy nem szeretnének megosztani veled.”
5. Ne hagyd őket magukra
A túlélők közvetlenül az esemény után sokszor rengeteg támogatást kapnak, de aztán a médiától, a nyilvánosságtól és a szerettektől érkező figyelem hamar elapad. “Olyan, mintha mindenki más folytatná tovább a megszokott életét, mintha mi sem történt volna, viszont a túlélőkben a trauma nagyon is élénken él még” - magyarázza Marshall Woods.
Manyát a támadás után a minden nap felhívta a családja, az új rutin pedig sokkal hosszabb ideig tartott, mint arra számított volna. Ezek a beszélgetések sosem nyúltak hosszúra, mindazonáltal nagyon vigasztaló volt, hogy folyamatosan emlékeztettek arról, hogy ott vannak és aggódnak. “Ezek a hívások rengeteget jelentettek nekem” - mondja Manya.
6. Ajánld fel, hogy segítesz csökkenteni a híradásoknak való kitettséget
Az is elképzelhető azonban, hogy a barátod épp hogy követni akarja a híreket, mert így úgy érzi, nincs egyedül. “Hálát ébreszthet bennük, hogy mások is elismerik a fájdalmat amit megélnek, és hogy velük együtt gyászolnak” - magyaráz Marshall Woods. Szóval még ha a barátodat láthatóan fel is zaklatják a történtekről szóló híradások, ne felejtsd el, hogy számára ez is a gyógyulási folyamat része lehet.
7. Kerüld a közhelyeket
Megtalálni a jót számos helyzetben remek dolog - egy trauma utóélete azonban nem ilyen szituáció. “Amikor valaki gyötrődik, nem emelkedhetsz föléjük ilyesmivel” - mondja Marshall Woods. “Persze azt szeretnéd, hogy jobban érezzék magukat, de ez kívül fog esni az ő valóságukon.
Ha sürgeted a barátod, hogy legyen optimista, vagy hogy “lépjen túl” a tragédián, az azt üzeni, hogy nem fogadod el, ahogy most érez. Amivel te reményt szeretnél kifejezni (“Minden jobbra fordul!”) könnyen tűnhet érdektelenségnek a fájdalmuk iránt, amely a meg nem értettség érzését fogja erősíteni bennük. “Amikor ilyesmit hall az ember, az első gondolata az, hogy a másik meg akar javítani; épp az, akinek fogalma sincs, hogy mi az, ami elromlott” - mondja Dr. Nelson.
8. Segíts nekik mentálhigiéniás segítséget találni
Ehhez hasonló helyzetben Dr. Nelson ezeket a mondatokat javasolja: “Ez úgy hangzik, ami nagyobb hozzáértést igényel mint amit én nyújtani tudok neked. Megnyugtatna, ha tudnám, olyannal vagy, aki tényleg tudja, mit csinál. Megállhatnánk most itt, hogy keressünk neked valakit?”
9. Légy türelmes
Link az eredeti cikkhez: https://www.self.com/story/support-trauma-survivor
