Szöges Emese

"Homoszexualitás - A túlélésről szól, nem a szexről"

TED-előadás fordítás

2022. július 27. - Szöges Emese
b28ec9ac417637495ffcc1444bdb0fab.jpg

(Random kép a netről.)

Kissé lekéstem vele a Pride-ról, de ma hoztam nektek egy nagyon jó kis videót, ami számomra - íróként és emberként is - nézetformáló volt. Ha a következő regényemben nem lennének queer szereplők, akkor is érdekelne a téma, de így csak még aktuálisabb.

Mindent megtettem, hogy a fordítás rendes feliratként kerüljön a videóra, még TED-fordítónak is jelentkeztem, de lehetetlen volt a dolog, szóval fogadjátok a fordításomat folyószövegben.

~~~

Homoszexualitás - A túlélésről szól, nem a szexről

Fordította: Szöges Emese szerzői oldala/Emese Szöges Author
Átnézte: Clarimy, Annie Charon

 

Egy nyári estén, az akkor tizennyolc éves fiunk, Jimmy, azt mondta, beszélni szeretne velünk. Úgyhogy miután a feleségemmel, Joannal a másik három kistestvérét ágyba dugtuk és az esti mese is megvolt, Joan és én leültünk a hálóban.

Jimmy bejött és becsukta maga mögött az ajtót. Leült velünk szemben egy székre, és azt mondta: “Anya, apa, valami fontosat szeretnék mondani. Ez nem baj, nem rossz, csak más.”
Azt mondtuk: “Rendben.”
Aztán komoly arccal ránk nézett és azt mondta: “Meleg vagyok.”
Néhány másodperc fülsiketítő csend után Joan nagy levegőt vett és azt mondta: “Jimmy, bárkit szeress, mi is szeretni fogjuk.”

Ez, hogy előbújt nekünk, nagyjából tizenkét éve történt, és be kell vallanom, akkoriban Joannal úgy gondoltuk, ez igenis baj lehet, sőt, veszélyt is jelenthet Jimmy-re. És apjaként nem tudtam nem úgy érezni, hogy ez valahol az én hibám, és hogy talán emiatt nem lesz majd neki esélye arra, hogy saját gyereke legyen.

Tudják, kardiológus vagyok, és így szeretem a világot a vadászó-gyűjtögető ősök szemén keresztül nézni, ha arról gondolkodom, hogyan is lehet boldogulnunk ebben a mai modern világban.

Viszont ha az evolúció szempontjából nézem, a homoszexualitás eléggé lábonlövésnek, egy értelmetlen stratégiának tűnik. Hiszen a melegeknek 80%-kal kevesebb gyereke születik, mint a heteroszexuálisoknak. Ez egy olyan vonás, aminek néhány nemzedéken belül el kellett volna tűnnie.
Viszont az egész írott történelmünk arról tanúskodik, hogy nem csak hogy minden kultúrában, de nagyon sok állatfajnál is a homoszexualitás mindig is egy kicsi, de
jól meghatározható részcsoportot alkotott.

Ha ez valamilyen genetikai rendellenesség lenne, a természetes kiválasztódás már réges-rég kitakarította volna a génállományból.

Szóval, ahogy ezen, a homoszexualitás természetszerű eredetének ellentmondásosságán gondolkoztam, a kicsik szépen lassan felnőttek.

Jimmy-nek három kistestvére van, akik imádják őt. Olyan vonzereje, elbűvölő esze van, amivel a körülötte lévőkre derűt és nyugalmat sugároz.
És egy nap, amikor éppen ezen a “Jimmy-hatáson” gondolkoztam, egyszeriben világos lett: a homoszexualitás egyáltalán nem is a szexről szól, hanem sokkal inkább a túlélésről: a család túléléséről.
Szóval nekünk, homo sapienseknek, a Föld legszociálisabb fajának, a túlélés valójában nem az “ölj vagy téged ölnek”-ről szól, hanem “ölés” helyett az “ölelés”-ről, tudják?
A képesség, hogy szeressük a családunkat, hogy kötődjünk a csoportunkhoz, fogja eldönteni, hogy túlélünk vagy elpusztulunk.
Úgyhogy valójában nem arról van szó, hogy a “legerősebb egyed éli túl”, hanem hogy a “legerősebb család éli túl”.
Ugye a DNS-ünk 50%-a megegyezik a testvéreink DNS-ével.
És a DNS-ünk 25%-a megegyezik az unokahúgaink vagy az unokaöccseink DNS-ével.
Az evolúció szempontjából ugyanolyan sikerű lesz a gének továbbörökítődése akkor is, ha a neked és a testvérednek is van egy-egy gyereketek, és akkor is, ha neked egy sincs, viszont a testvérednek kettő van.
Az evolúció szempontjából ez az egész valójában az összetartásról és az önzetlenségről szól.
A homoszexualitás: genetikailag kódolt önzetlenség.

A melegeket a természet arra találta ki, hogy segítsenek jónak lennünk egymáshoz, ahogy Ellen DeGeneres is mondja. (nevetés)

E.O. Wilson, aki valószínűleg maga Darwin óta a legnagyobb evolúcióbiológus, azt mondja:
“A homoszexualitás a rendhagyó tehetségek és a szokatlan személyiségbeli sajátosságok révén juttatja előnyhöz a csoportot.”

Azaz egy társadalom, amely elítéli a homoszexualitást, saját magának okoz kárt.

Szóval mik ezek a “szokatlan személyiségbeli sajátosságok”, amiket Wilson professzor említ?
Nos, hadd meséljek egy kicsit a családunk drága barátjáról, Jenny-ről. Harmincöt éves, egyedülálló, hetero nő.
Azt mondja, olyan férfit keres, aki okos, vicces, érzékeny és jó hallgatóság.
És néha szokott is ilyen srácokkal találkozni, de aztán panaszkodik: “Tudod, nekik általában már mind van barátjuk!” (nevetés)

Úgyhogy, habár sokan leginkább azon pörögnek, hogy mit csinálnak vagy nem csinálnak a melegek a hálószobában, ami az evolúció szempontjából sokkal, de sokkal lényegesebb, az a rendkívüli személyiségük és a magas intelligenciájuk.

Több tudományos kutatás is alátámasztja egyébként, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozó emberek általában intelligensek, különösen az érzelmi intelligenciájuk fejlett.

Volt egy tanulmány, ami azt állapította meg, hogy a nagyon magas IQ-jú gyerekek kétszer nagyobb valószínűséggel lesznek felnőttként homoszexuálisok, mint az alacsony vagy átlagos IQ-tartományban mozgó gyerekek.
Sőt, meleg férfiak, pszichológiai tesztek során, magasabb pontszámot értek el empátiát és együttműködést vizsgáló méréseken, és alacsonyabb pontszámot az agressziót vizsgáló méréseken.
Úgyhogy ha Michelangelo hetero lett volna, a Sixtus-kápolnát akár csak ki is tapétázhattuk volna. (nevetés)
Sam Austin dalszerző szerint: “A homoszexualitás Isten biztosítéka arra, hogy az igazán tehetségeseket ne terhelhesse gyerekekkel.” (nevetés)
Viszont napjainkban az USÁ-ban minden huszonöt emberből nagyjából kettő szexuális kisebbségbe tartozik.
A sokszínűség a természet titkos fegyvere.
Ha minden férfi meleg lenne, bajban lennénk, viszont ha minden férfi harcos lenne, akkor meg folyton háborúznánk.
A sikeres emberi kultúra receptje: sok-sok különböző összetevő szinergiája.
A homoszexualitás olyan, akár egy katalizátor, amely elősegíti az emberek csoportjainak érzelmi kapcsolódását.

Amikor a heteroszexuálisok elítélik a melegeket, az olyan, mintha a kenyérben a liszt elítélné az élesztőt.

Szóval ha a génállományunk a hardver, akkor az epigenetika, azaz a génkifejeződési folyamatok lesznek a szoftver.

Rengeteg különböző program van letöltve a DNS-ünkre, az epigenetika pedig válogat közöttük, hogy meghatározza melyik verziód fog a legjobban passzolni a környezethez.

Szóval a hangyák, talán nem tudták, szintén rendkívül szociális lények, amelyek génkifejeződési mechanizmusai rendkívül hasonlóak az emberéhez.
Ezek ketten itt ikernővérek, mi?
Habár a DNS-szekvenciáik tökéletesen megegyeznek, ez itt, a dolgozó, egy agyas kis fürkész, ami messze földekre merészkedik élelem után kutatva, míg ez a másik, a harcos lesz nyilván az izomagy, ami megvédi a kolóniát a támadóktól.
A királynő lesz az, ami levezényli a génkifejeződésüket, úgy, hogy különböző jelzéseket helyez el a még fejlődő egyedeken.

Szóval… amikor a kolóniát támadás éri, olyan jelzéseket helyez el, ami a harcoshoz szükséges DNS-t gombolyítja ki és aktiválja, amikor viszont a kolónia éhezik, másmilyen jelzéseket helyez el a DNS-kigombolyításhoz, ami olyan génkifejeződéshez vezet, hogy majd dolgozókat kaphassunk.

Úgyhogy, ha így vesszük, az epigenetika... az epigenetika hajtóereje az, ami úgy módosítja a génjeink kifejeződését, hogy olyan jellegzetességekkel szülessünk, amelyek lehetővé teszik, hogy a családunk a lehető legjobb túlélési eséllyel rendelkezzen a mindenkori körülmények között.

Szóval valószínűleg mindannyiuk DNS-ében vannak meleg gének, amik - hacsak nem aktiválódtak még magzati korban -, csöndben, összetekeredve szunnyadni fognak.

Egy nemrégi, hatalmas szenzációt keltő UCLA-tanulmányban férfiak - melegek és heterók - epigenetikai címkéit vizsgálták a DNS-ük kilenc pontján, amely alapján 70%-os pontossággal volt megállapítható a szexuális irányultságuk.

Szóval milyen körülmények között aktiválódhatnak ezek a meleg gének az anyaméhben?
Példának okáért, egy férfi esetében, az esély, hogy homoszexuális lesz, arányosan növekszik minden egyes korábbi fiútestvérrel, aki már előtte abban az anyaméhben volt.
Tehát minden egyes idősebb fiú édestestvéred 33%-kal növeli az esélyed arra, hogy meleg leszel.

Mielőtt feltaláltuk a fogamzásgátlást, a természet saját maga gondoskodott a születésszabályozásról, méghozzá a homoszexualitás révén.

Négy hetero fiúgyerek után a természet azt mondja: “elég lesz!”, az anyuka immunrendszere pedig felkattintja ezt az epigenetikai kapcsolót, hogy a család következő fiúgyereke már meleg legyen.
Ez a fiú a következő generációban már nem fog több éhes szájat hozni a csoportba - a több nem mindig jobb -, és a testvérét sem akarja majd legyilkolni amiatt, hogy ki szerezze meg a lányt.

Hálistennek a szexuális kisebbségbe tartozóknak manapság már számos lehetősége van arra, hogy saját gyerekük legyen, és nekem van is egy sejtésem, hogy a meleg fiunk még a három hetero gyerekünk előtt fog megáldani minket unokával.

Szóval van itt egy másik gén is, ez itt az X-kromoszómában, ez a “hímeket szerető gén”, mivel ha ez jelen van egy nőstényben, akkor általában korán kezd párosodni és sok-sok utódja lesz.

Viszont ha ez a hímszerető gén egy hímben bukkan fel, akkor az homoszexualitásra fogja hajlamosítani.

Tehát van ez a gén, ami úgy egyensúlyozza ki a családot, hogy nagyon-nagyon népesek leszünk, sok gyerekkel, unokával, alkalmanként pedig egy-egy meleg fiúval, akinek természetes hajlama az összetartozásunkat erősíteni, ez pedig az egész család túlélési esélyét növelni fogja.

Elnézést kell kérjek.

A szexuális irányultság körében sokkal több adat áll rendelkezésünkre férfiakról, mint nőkről, így ez az előadás is jórészt a meleg férfiakról szól.

Ennek ellenére meg vagyok róla győződve, hogy a női homoszexualitás is egy olyan természetes variáció, ami előnyös a család és a közösség számára.

Jimmy-nek viszont nincsenek bátyjai.

Akkor miért meleg?

Amikor Joan terhes volt Jimmy-vel, egy hatalmas daganatot találtak a mellében, nyaki áttétekkel. Félelmetes időszak volt. Sugárral kezelték, amíg Jimmy-vel a harmadik trimeszterben volt. Rázós indulás volt ez a kis Jimmy-nek.

Csodával határos módon mindketten túlélték és a mai napig kiváló egészségnek örvendenek.
Csakhogy valójában, a magzati korban elszenvedett súlyos stresszhatás igenis hajlamosít a homoszexualitásra.
Egy kutatás szerint, a vizsgált meleg férfiak 37%-a számolt be arról, hogy a születésük előtt az édesanyjukat valamilyen súlyos stresszhatás érte, szemben a heteroszexuálisok 3%-ával.
Olyan ez, mint a hangyakirálynőnél: az édesanya epigenetikai markereket helyez el a magzaton, hogy úgy alakítsa a személyiségét, ami a család jövőbeni legnagyobb előnyét fogja szolgálni.
Mintha csak azt mondaná: “Bajban vagyok. Szükségem van egy jólelkű, okos szövetségesre, hogy segítsen összetartani ezt a családot.”
Szóval összegezve: ha a család már bővelkedik gyerekekben, és/vagy megterhelő időket él, a természet időnként felkattintja ezeket az epigenetikai kapcsolókat, hogy aktiválja a meleg géneket.
Ez hatással van az agyi fejlődésre, ami megváltoztatja a szexuális irányultságot, és fejlettebbé teszi az érzelmi intelligenciát.

Biztos vagyok benne, hogy Jimmy már melegnek született.

Ez a kép az első szülinapján készült. (nevetés)
Háromévesen azt mondta: “Anyu, ha nagy leszek, hozzámegyek Apuhoz.” (nevetés)
Nyilván vannak olyan szülők, akik ilyenkor elküldik a gyereket, tudják, jó szándékkal, egy konverziós táborba, hogy ott majd kiimádkozzák belőle a melegséget.
De akkor ennyi erővel már azért is táborba küldheted, hogy a szeme színe barnáról kékre változzon. Nem fog összejönni!
Jimmy viszont olyan, mint valami ragasztó, ami összetartja a családot.
Legyen szó arról, hogy Evan öccse kocsmai verekedésbe keveredik,
Caroline húgát dobja a pasija, vagy hogy Kathleen húga lebukik, hogy a Wikipediáról nyúlt. (nevetés)
Tudják, hogy Jimmy érezteti majd velük, hogy ezeknél a problémáknál valami sokkal nagyobb dolognak a részesei.

Szóval az írek fő túlélő-készsége a történetmesélés, és épp itt, Dublinban, százhatvankét évvel ezelőtt született meg az egyik legnagyobb történetmesélőnk: Oscar Wilde.

Oscar elszökött az Oxfordi Egyetemre, ahol találkozott Bosie Douglas-sszel, a fiatal költővel. Hosszú ideig fennálló, nyíltan meleg kapcsolatuk szégyent jelentett Bosie apjára, Lord Queensburry-re, akinek haragjában - ezt nem én találtam ki - (nevetés) végül sikerült elérnie, hogy szeméremsértésért letartóztassák, és két év kényszermunkára fegyházba zárják.
Oscar három évvel később meghalt. Fiatalember volt.
Oscar azt írta: “Mindig bocsáss meg az ellenségeidnek. Nincs, ami jobban dühítené őket.” (nevetés)
Napjainkra viszont a homofóbiát egy sokkal kifinomultabb heteroszexizmus váltotta fel, ami a szexuális kisebbségbe tartozókat sokszor másodrangú állampolgárként kezeli.
Boy George azt mondta: “Van ez a tévképzet, hogy a homoszexuálisok szexelnek, a heteroszexuálisok pedig szerelembe esnek.
Ez egyáltalán nem igaz. Mindannyian szeretve akarunk lenni.”
Ezzel én is egyetértek: ha megkérdeznék, hogy mi nélkül lenne a legnehezebb élnünk, az élet valamennyi dolga közül a szeretet állna az első helyen.

Bár a vezetékes víz és a WC-papír is valószínűleg elég előkelő helyet foglalna el. (nevetés)

Még egy kutatásról szeretnék beszélni, egy szívszorító, országos kutatásról az USÁ-ból.

A tinédzsereket vizsgáló kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a szexuális kisebbséghez tartozók kétszer nagyobb eséllyel lesznek bullying áldozatai, és ötször nagyobb eséllyel kísérelnek meg öngyilkosságot. A meleg tinédzserek 29%-a próbálta már megölni magát.

Napjainkban a világ számos országában törvény tiltja az azonos neműek közötti együttlétet.
Számos országban halálbüntetés jár érte. A pirossal jelölt államokban börtönnel büntetik.
Indiában a törvény tizennégy évtől életfogytiglanig terjedő börtönnel fenyegeti, mert a “homoszexualitás a természet rendje ellen való”.
Csak hát épp ez az, hogy nem!
A természet a homoszexualitást meghatározott helyen és időben írja elő, és olyan különleges tulajdonságokkal ruházza fel ezeket az embereket, amik révén a körülöttük lévők jólétét mozdítják elő.
Ami a természet rendje ellen van, az a szexuális kisebbségek folyamatos üldöztetése.
Ezek az emberek nincsenek összezavarodva, nem rendellenesek, akiket meg kell gyógyítani, meg kell büntetni, vagy ki kell közösíteni.
Őket elfogadni és megbecsülni kell azért, akik.
Mert jobbá tesznek minket.

Ha harminc évvel ezelőtt, ahogy a karomban fogtam az újszülött kisfiamat, valaki azt mondja nekem, hogy Jimmy meleg lesz, összetörtem volna.

De visszanézve, most már látom, hogy nagyon is tudta az Anyatermészet, mit csinál!
Az a látnoki értelem, amit eonokon át tartó evolúció formált, zsigerból tudta, hogy a családunknak javára fog válni egy meleg fiú.
Igaz, hogy a homoszexualitás kutatása még gyerekcipőben jár, de apjaként egyvalamit megmondhatok: Jimmy pontosan az, akinek lennie kell.
A családunk pedig erősebb és boldogabb azáltal, hogy hozzánk tartozik.
Na és Önök? El tudnak tekinteni a szexualitástól?
Felismerni, hogy a meleg férfiak és nők nélkülözhetetlenek az emberiség számára?
Olyanok vagyunk, akár a hangyák.
Az együttes erőnk a különbözőségünkben rejlik.
Köszönöm.
(taps)

"Hogyan nyújtsunk támaszt annak, aki traumát élt át?"

img_20210509_192315.jpg
#írós _anyag #research_material #cikkfordítás #trauma

(Cuki, űrös-cicás kép a komoly témához.)

Végre elhoztam a blogra is egy régebbi írós anyagomat, ahonnan gyorsan és egyszerűen elérhető
~~~

Ma egy kicsit más típusú, komolyabb poszttal készültem az Alattunk a Föld aluszik c. regényem kapcsán �� � �� �

❗️“Hogyan nyújtsunk támaszt annak, aki szörnyű traumát élt át?”❗️

☕️A témát először is az alábbi részlettel vezetném fel, az 5. fejezetből:

“– Szemétség volt Alanától az a tegnapi – mondta végül, csak hogy legalább felszínen tartsa a témát. Ahogy a kantin felé közeledtek, egyszerre lassították meg lépteiket.
– Tudod, milyen ő. Szerintem még most sem érti, mi volt a baj – legyintett Meixiu. – Inkább magamra vagyok mérges. Azt hittem, tizenhárom éves korom óta már elmúlt ez. Ráadásul még meg is láttak.
Jules a lányra bámult.
– Vagy veled régebben nem volt ilyen? – torpant meg Meixiu.
– Ez volt az első – állt meg Jules is.
– Ó. Azt hittem…
– Nem.”

✒️A részletben mélyebb kontextus nélkül is látjuk, hogy az egyik szereplő, félig-meddig akaratán kívül, de megosztja a traumáját valaki mással.

�A szituációt az életből merítettem. Velem is történt már többször olyan (tehát nem egy, pedig már az is pont eggyel több lenne a kelleténél), hogy mások - váratlanul vagy kevésbé váratlanul - megosztották velem a traumájukat, és sosem tudtam jól lereagálni a dolgot. Olyan is volt, hogy a traumatizált ismerősöm panaszkodott arról, hogy valaki más mennyire nem tudott mit kezdeni azzal, hogy megosztotta vele a traumáját. Ezek alapján számomra az körvonalazódik, hogy nem egy elszigetelt jelenségről lehet szó, hanem valamilyen rendszerszintű problémáról.

�A szövegbeli szituációban a másik karakter sem lesz abban a helyzetben, hogy jól kezelje a dolgot, ezt a hiányosságot viszont a jelenlegi poszttal orvosolni szeretném, mert szerzőként fontosnak tartottam nemcsak magát a problémát megjeleníteni, de megpróbálni kicsit a mélyére is ásni.

Kutatása válogatja a számokat, arányokat, de az vitathatatlan, hogy rengetegen élnek valamilyen traumával, a legközelebbi környezetünkben is. Így előbb-utóbb mindenki belekerülhet egy ilyen helyzetbe, amikor is úgy kell tapintatosnak, támogatónak és megértőnek lennünk, hogy minden egyes szónak súlya van.

�A fentieken túl, ha eggyel hátrébb lépek az egésztől és kizárólag írástechnikai, történetmesélési szempontból nézem, maga a szituáció rengeteg lehetőséget tartogat magában, ezért is jó, ha tudatosan és jól tanulhatnám meg kezelni - nemcsak emberként, de íróként is. Egy olyan jelenetnek, ahol egy szereplő megnyílik egy másiknak, megosztja vele a traumáját, magas érzelmi töltete lesz, bensőséges, intim hangulattal. Bonding jelenetekhez tökéletes, sőt, remekül lehet vele karaktert építeni (hogyan reagálnak az egyes szereplők a helyzetre? a másik szereplő reakciója hatékonyan segíti az áldozatot vagy nem? hogy oldják meg az ebből fakadó konfliktust?), és világot építeni is (hogyan kezelte a traumát átélt szereplőt a környezete, a családja, kapott-e segítséget az erre létrehozott állami szervektől, rendőrségtől?).

Az én fenti jelenetem például pont nem ilyen, hanem inkább kínos hangulatú. A szereplők távolságát, kapcsolódásra képtelenségét próbáltam vele közvetíteni, ami azt hiszem, sikerült.

�A fentiek után fogadjátok a self.com e témában íródott cikkének fordítását, ami valós szituációban is alkalmazható paneleket, megoldásokat is ajánl. (Az eredeti cikket alább linkelem, ha a fordítással kapcsolatban bármilyen észrevételed, javaslatod van, kérlek jelezd.)
A fordítást Annie Charon lektorálta, nagy-nagy köszönet neki érte!
▪️

Hogyan nyújtsunk támaszt annak, aki szörnyű traumát élt át?

A támogatásod a világot jelentheti.

írta: Carolyn L. Todd

A közelmúlt számos halálesettel járó tragédiái rámutattak, hogy traumatikus események még évek múltával is követelhetnek életeket. Három, korábbi iskolai lövöldözésekben érintett személy - egy, a 2012 decemberében történt Sandy Hook Általános Iskolai lövöldözésben elhunyt lány apja, és a 2018 februári Marjory Stoneman Douglas Középiskola lövöldözés két túlélője - követett el öngyilkosságot.

A felfoghatatlan veszteségek nyomán még sosem nem volt ennyire egyértelmű, hogy a trauma éveken át képes kínozni a túlélőket. Ha egy szeretted traumatikus eseményt élt át, akár köztudottan (például természeti katasztrófát vagy terroristatámadást), akár nem (például szexuális zaklatást), valószínűleg nem vagy biztos benne, hogyan is tudsz mellette lenni a gyógyulás útján. Míg a túlélők traumára adott reakciója rendkívül változatos lehet, az embertársaik támogatása a gyógyulásuk egyik központi eleme, a Szerhasználati Visszaélések és Mentális Egészségügyi Szolgáltatások Intézete (SVMESI) szerint.

Az alábbiakban traumaterapeuták és túlélők mondják el, hogyan segíthetsz a szörnyűségeket átélt barátodnak vagy családtagodnak. Az, hogy a túlélőnek pontosan mire van szüksége, függ a köztetek levő kapcsolattól, illetve ez a gyógyulás folyamata során is változhat, mindazonáltal az alábbi javaslatok jó kiindulópontot nyújtanak.

1. Ismerd el a traumát

“Ismerd el, hogy borzalmas, ami velük történt” - mondja Daniel A. Nelson, M.D., az Országos Iskolakrízis és Gyászkezelő Központ bizottsági tagja és a Cincinnati Gyermekkórház Gyermekpszichiátriai Osztályának orvosigazgatója.

Kifejezheted például így: “Szörnyű, ami veled történt. Látom, hogy ez mennyire fájdalmas neked.”
Talán úgy érzed, hogy ezek teljesen magától értetődő dolgok, de a megerősítés megnyugtató lehet. “Ez arról szól, hogy fejezd ki, hogy látod a fájdalmukat, ez azonban nem riaszt el téged” - mondja Katherine Marshall Woods, Psy.D., washingtoni székhelyű magán-pszichoterapeuta és a George Washingon Egyetem klinikai pszichológiai docense.

A fentiek sokat segítettek az 53 éves Manya C-nek, aki a 2013-as Boston Maratonon az első két bombarobbanás helyszínétől pár méterre, az utca túloldalán levő lelátón ült. Nagyra értékelte, amikor másoktól is hallotta annak a megerősítését, hogy milyen borzasztó eset is volt ezt. “Már csak a tudattól, hogy megértik ezt… úgy éreztem, én érzéseim is igazolást kaptak” - meséli Manya, aki maga is rendszeresen felszólal a traumák által okozott pszichológiai hatásoktól szenvedők mellett.

2. Hallgass és figyelj

“Természetes késztetés lehet, hogy meg akarod törni a csendet, amikor szeretnél segíteni, de nem tudod, hogyan” - mondja Dr. Nelson, aki többek között az 1995-ös Oklahoma City-i robbantás, a szeptember 11-i terrortámadások, és a Marjory Stoneman Douglas Középiskolai lövöldözés túlélőivel is dolgozott. “Ez leginkább azt a benyomást kelti, hogy meg akarod oldani a helyzetet” - mondja Dr. Nelson.

Csakhogy nem fogod tudni megoldani senki traumáját, különösen nem azzal, hogy folyamatosan beszélsz. Ilyenkor jobb csak jelen lenni, és hagyni, hogy a másik feldolgozhassa az érzéseit. “Elég, ha az ember csak meghallgatja a másikat: úgy nehéz elszúrni” - mondja Dr. Nelson.

Manya emlékszik, hogy egy barátjával vacsoráztak egy étkezdében néhány héttel a robbantások után, amikor is egyik pillanatról a másikra zokogásban tört ki. Manya barátja megőrizte a nyugalmát és vele maradt mindaddig, amíg le nem csillapodott, és csak akkor kérdezte meg, mi történt. “Nem mondta, hogy ne sírjak, nem osztogatott tanácsokat. Csak meghallgatott és ott volt.”

3. Ismerd el, hogy nem értheted meg őket

“A túlélők gyakran azért vonakodnak megnyílni, mert attól félnek a szerettüknek nincs meg az érzelmi kapacitása, hogy megértse, ami velük történt” - mondja Marshall Woods, aki a Közép-Keleten gyakorló katonákkal és azok családjával, valamint a Vöröskereszt révén természeti katasztrófák túlélőivel dolgozik. “Hacsak nem mentél keresztül valamilyen nagyon hasonló traumán, nem fogod megérteni. És ez rendben is van. Hiszen csak az számít, hogy te mindezek ellenére is mellette leszel.”

Mondhatsz valami ilyesmit: “Elképzelni sem tudom, min mehetsz most keresztül, de itt leszek neked, bármikor, ha úgy érzed, összecsapnak a fejed fölött a hullámok.” Egy ilyen kijelentés tudomásul veszi a valóságot - hogy nem értheted -, mindazonáltal nyomatékosítod, hogy az a szándékod, hogy mellette légy.“ Ez adhat egy biztos pontot, amely valóban segíthet nekik biztonságban érezni magukat.”

Manyának is nagy segítség volt, amikor egy barátja ezt kifejezte felé. “Hatalmas dolog volt számomra, amikor őszintén azt mondta, “nem tudom, hogy segíthetnék neked, de itt vagyok”. Én magam sem tudtam, mire lenne szükségem, de tudtam, hogy ott van és meghallgat, amiből végül egy remek beszélgetés alakult ki.”

4. Fogadd el, ha nem akarnak beszélni róla

Egyáltalán nem szokatlan, hogy a túlélők nem szívesen beszélnek az érzéseikről, még a legközelebbi hozzátartozóiknak sem. Megterhelő lehet ugyanis ezeket egy olyan személlyel megvitatni, aki nem érti. “Vannak dolgok, amiket pl. egy túlélőnek nem kell mondanom, mert pontosan tudják, miről van szó; míg ezeket egy barátnak magyaráznom kéne” - meséli Manya.

“Teljesen rendben van, hogy kérdéseket teszünk fel (sőt, erre bátorítunk mindenkit), ha egy szerettünknek van kedve beszélni; tisztelni kell azonban azt is, ha nincs” - mondja Dr. Nelson. A védőháló részeként fontos, hogy légy mellettük, attól függetlenül, hogy mit szeretnének vagy nem szeretnének megosztani veled.”

Ha a szeretted még maga sem biztos afelől, mennyit is szeretne megosztani, Marshall Woods azt javasolja, egyezzetek meg valamilyen verbális vagy nonverbális jelben, amivel magyarázkodás nélkül jelezhetik, hogy pihentessétek a témát, ha egy kis levegőre van szükségük.

5. Ne hagyd őket magukra

A túlélők közvetlenül az esemény után sokszor rengeteg támogatást kapnak, de aztán a médiától, a nyilvánosságtól és a szerettektől érkező figyelem hamar elapad. “Olyan, mintha mindenki más folytatná tovább a megszokott életét, mintha mi sem történt volna, viszont a túlélőkben a trauma nagyon is élénken él még” - magyarázza Marshall Woods.

Tudasd velük, hogy szereted őket és gondolsz rájuk, azzal, hogy rendszeresen keresed őket. “A tudat, hogy valaki gondol rám, hatalmas támogatást és biztonságérzetet ad” - mondja Marshall Woods. Javasolja továbbá, hogy ajánljuk fel, hogy akár csak csendben üldögélünk a traumát átélt személlyel, ha nem szeretnének beszélgetni, de egyedül maradni sem akarnak.

Manyát a támadás után a minden nap felhívta a családja, az új rutin pedig sokkal hosszabb ideig tartott, mint arra számított volna. Ezek a beszélgetések sosem nyúltak hosszúra, mindazonáltal nagyon vigasztaló volt, hogy folyamatosan emlékeztettek arról, hogy ott vannak és aggódnak. “Ezek a hívások rengeteget jelentettek nekem” - mondja Manya.

6. Ajánld fel, hogy segítesz csökkenteni a híradásoknak való kitettséget

Ha egy szeretted valamilyen nagy nyilvánosságot kapott traumát élt át, mint például egy lövöldözést, a hirtelen rájuk zúduló cikkek, riportok, posztok újra-és újratraumatizálhatják őket. Ha úgy gondolod, ettől szenvednek, megkérdezheted, hogy szeretnék-e ha segítenél korlátozni a híradásoknak való kitettségüket. Ezt megteheted úgy, hogy például átállítod a hírfigyelőjüket, vagy lenémítasz bizonyos hashtageket a Twitteren. Ez sokaknak segíthet nagyobb biztonságban érezni magukat a gyógyulás ideje alatt - mondja Marshall Wood.

Az is elképzelhető azonban, hogy a barátod épp hogy követni akarja a híreket, mert így úgy érzi, nincs egyedül. “Hálát ébreszthet bennük, hogy mások is elismerik a fájdalmat amit megélnek, és hogy velük együtt gyászolnak” - magyaráz Marshall Woods. Szóval még ha a barátodat láthatóan fel is zaklatják a történtekről szóló híradások, ne felejtsd el, hogy számára ez is a gyógyulási folyamat része lehet.

7. Kerüld a közhelyeket

Megtalálni a jót számos helyzetben remek dolog - egy trauma utóélete azonban nem ilyen szituáció. “Amikor valaki gyötrődik, nem emelkedhetsz föléjük ilyesmivel” - mondja Marshall Woods. “Persze azt szeretnéd, hogy jobban érezzék magukat, de ez kívül fog esni az ő valóságukon.

Ha sürgeted a barátod, hogy legyen optimista, vagy hogy “lépjen túl” a tragédián, az azt üzeni, hogy nem fogadod el, ahogy most érez. Amivel te reményt szeretnél kifejezni (“Minden jobbra fordul!”) könnyen tűnhet érdektelenségnek a fájdalmuk iránt, amely a meg nem értettség érzését fogja erősíteni bennük. “Amikor ilyesmit hall az ember, az első gondolata az, hogy a másik meg akar javítani; épp az, akinek fogalma sincs, hogy mi az, ami elromlott” - mondja Dr. Nelson.

8. Segíts nekik mentálhigiéniás segítséget találni

“Ha aggódsz egy szeretted jólétéért - mert például még hónapokkal az esemény után is küszködik, hogy rendesen egyen, kikeljen az ágyból, munkába menjen, vagy hogy úgy általában funkcionáljon -, felajánlhatod, hogy segítesz összekötni valamilyen szakmai erőforrással, például egy terapeutával vagy segítő csoporttal” - mondja Dr. Nelson. (Még ha a barátod éppen mentálhigiéniás kezelés alatt is is áll de nem tűnik eredményesnek, segíthetsz neki jobb opciót találni.)
Ez akkor is jó ötlet lehet, ha te magad ügy érzed, meghaladja a képességeidet az a szintű támogatás, amire a szerettednek szüksége lenne. “Van, hogy nagyon megterhelő meghallgatni ezeket a történeteket” - mondja Dr. Nelson - “és fontos, hogy nekünk magunknak is meglegyenek a megfelelő eszközeink ezek feldolgozására.” A túlélők családtagjai és barátai egyes esetekben szekunder traumán is áteshetnek a SVMESI szerint. “Teljesen rendben van, ha az ember tisztában van a korlátaival, és akinek szükséges, afelé ezt empatikusan kommunikálja is.

Ehhez hasonló helyzetben Dr. Nelson ezeket a mondatokat javasolja: “Ez úgy hangzik, ami nagyobb hozzáértést igényel mint amit én nyújtani tudok neked. Megnyugtatna, ha tudnám, olyannal vagy, aki tényleg tudja, mit csinál. Megállhatnánk most itt, hogy keressünk neked valakit?”

9. Légy türelmes

Egy trauma utóhatása összetett, folyamatosan változó és olykor egyenesen megfoghatatlan - nem csak a kívülállók, de egyenesen az azt megtapasztaló személyek számára is. “A trauma rendszerint annyira zavaros, hogy az agyunk komolyan megküzd azzal, hogy… egyáltalán valamilyen jelentést tulajdonítson annak, ami történt” - magyarázza Marshall Woods.
Készülj intenzív és hullámzó érzésekre, mondja Dr. Nelson. És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a szerettünk maga is küzdhet azzal, hogy megértse, miért érzi azt, amit, vagy hogy egyáltalán megnevezze azt, amit érez. Manya tapasztalata is ez volt a robbantás utáni első hónapokban, mielőtt poszttraumás stressz szindrómával diagnosztizálták. “Akkoriban meg voltam győződve arról, hogy jobban kéne lennem, hogy nem kéne úgy éreznem, ahogy”- mondja.
Te nem tudod meggyorsítani a szeretted gyógyulását, de mellette lehetsz mint egy állhatatos, türelmes, folyton idomuló kút, amelyből szeretet meríthet. “Ez olyan, mint egy hullámvasút” - mondja Manya - “az embereknek viszont tudnia kell, hogy teljesen természetes, amit éreznek, és hogy létezik számukra gyógyulás.”
▫️
süti beállítások módosítása